Duchovné cvičenia formou VEČERADLA

za Rožnavskú diecézu

            V spolupráci s Inštitútom Nepoškvrneného Srdca Panny Márie sa v našej farnosti Lučenec-mesto každoročne konajú duchovné cvičenia.

            Vo večeradle modlitby s Pannou Máriou sme sa v dňoch 29.-30.3.2019 zišli na DC. So strany veriacich bol veľký záujem. Zo 17 farností Rožňavskej diecézy sa zúčastnilo 50 veriacich - ctiteľov Panny Márie, ktorí prijali jej pozvanie.

Naše DC sme začínali o 9,00. Hneď v úvode nás navštívil duchovný otec našej farnosti Vdp. Slavomír Marko, ktorý nás prišiel povzbudiť a privítaním všetkých prítomných nám zaželal bohaté duchovné prežitie a načerpanie množstva milostí.

Potom sme už spoločne zotrvali na modlitbách sv. ruženca a rozjímali o jednotlivých tajomstvách. Sv. omše celebrované duchovným otcom Vdp. Dušanom Mončekom boli slúžené každý deň. Hodnotné prednášky zaujali všetkých prítomných.

            Krásne chvíle pri Sviatosti Oltárnej sme mohli prežívať celé dni, ale aj nočné adorácie mali svoju moc a silu a boli požehnaním pre adorujúcich.

Za tieto požehnané dni ďakujeme predovšetkým Pánu Bohu a Panne Márií, ktorá si nás prizvala, aby sme na JEJ príhovor otvárali svoje srdcia Duchu Svätému, aby ich mohol pretvárať.

Denne sme sa zasväcovali JEJ Nepoškvrnenému Srdcu, aby mohla vstúpiť a vykonať svoje  materské poslanie – viesť nás k svojmu Synovi.

            Modlitby vo Večeradlách prinášajú veľké milosti nie len tým, ktorí sa modlia, ale aj tým za ktorých sa modlia. Aj naše modlitby prúdili za celú našu diecézu. Na úmysly otca biskupa, duchovných otcov jednotlivých farností.

Za tieto uskutočnené DC ďakujeme Vdp. Dušanovi Mončekovi a pani Marte Uchalovej z Inštitútu Nepoškvrneného Srdca Panny Márie, ktorá je svetielkom našich DC a spolu s Diankou  a Majkou svojim spevom a hudbou pozdvihli naše duše k veľkej oslave BOHA.

            Ďakujeme aj našim duchovným otcom oboch farností aj farnosti Holiša, ktorí vysluhovali sviatosť zmierenia všetkým zúčastneným.

Posledný deň sme vytvorili krásne spoločenstvo s duchovnými otcami, sestričkami pôsobiacich v našej farnosti a nami zúčastnenými.

Ďakujeme aj celému kolektívu hotela Pelikán, ktorí nám umožnili uskutočniť DC a starali sa o nás s trpezlivosťou a láskou.

            Duchovne naplnení a povzbudení sme sa rozchádzali domov s nádejou, že sa opäť stretneme.

Elena Gubániová, Lučenec

Fotografie vo FOTOGALÉRII (klikni na obrázok):

Duchovný deň v Lučenci pre maďarských veriacich

     Sme na začiatku Veľkého pôstneho obdobia. Je to obdobie príprav a prehodnotení našich životných postojov. My v Lučenci dňa 9. marca 2019 sme mali duchovný deň, presne s týmto cieľom.

     Trošku sme sa stiahli zo sveta, hľadajúc ticho a pokoj a pri slovách a rozjímaní lektora z Maďarska, pána dekana Andrása Vargu, farára zo Salgótarjánu, každý sa mohol zamyslieť nad sebou a na svojom vzťahu k pánu Bohu.

     Po krátkom úvode, v ktorom sa pán dekan osobne predstavil krátkym životopisom, sme na obrazoch, premietnutých na stenu sme mohli oživiť vysviacku kostola po rekonštrukcii v meste, kde teraz slúži. Jedná sa o „Vasgyári templom és Rendház“. Jedná sa o kostol a kláštor, ktorý františkáni postavili ešte v roku 1932, keď sa v meste usídlili a v týchto priestoroch slúžili sväté omše.

     Po tomto úvode páter András prečítal 11-32 verš z 15. kapitoly z Evanjelia podľa Lukáša, kde pán Ježiš hovorí o podobenstve o márnotratnom synovi. Tu poznamenal, že páter Gyökössy Endre, ktorý je duchovným Reformovanej cirkvi, o tejto časti tvrdí, že dobre by bolo postaviť niekde taký  kostol, kde duchovní z rôznych cirkví, z rôznych národov, s rôznou farbou pleti  ustavične, nepretržite by čítali tieto state pre ľudí s rôznymi vierovyznaniami, z rôznych národov a s rôznymi farbami pleti. Je to veľmi poučný príklad o márnotratnom synovi a o synovi, ktorý doma zostal.

     Čo znamená slovo márnotratný a čo znamená byť sluhom?

„Istý človek mal dvoch synov. Mladší z nich povedal otcovi: „Otec, daj mi časť majetku, ktorá mi patrí. A on im rozdelil majetok. O niekoľko dní sa mladší syn všetko zobral, odcestoval do ďalekého kraja, a tam svoj majetok hýrivým životom premárnil. Keď všetko premrhal, nastal v tej krajine veľký hlad a on začal trieť núdzu. Išiel teda a uchytil sa u istého obyvateľa tej krajiny a on ho poslal na svoje hospodárstvo svine pásť. I túžil nasýtiť sa aspoň strukmi, čo žrali svine, ale nik mu ich nedával. Vstúpil teda do seba a povedal si: „Koľko nádenníkov u môjho otca má chleba nazvyš a ja tu hyniem od hladu. Vstanem, pôjdem k svojmu otcovi a poviem mu: „Otče, zhrešil som proti nebu i voči tebe. Už nie som hoden volať sa tvojim synom. Prijmi ma ako jedného zo svojich nádenníkov.“ I vstal a šiel k svojmu otcovi.

     Ešte bol ďaleko, keď ho zazrel jeho otec, a bolo mu ho ľúto. Pribehol k nemu, hodil sa mu okolo krku a vybozkával ho. Syn mu povedal: Otče, zhrešil som proti nebu i voči tebe. Už nie som hoden volať sa tvojim synom. Ale otec povedal svojim sluhom: Rýchlo prineste najlepšie šaty a oblečte ho! Dajte mu prsteň na ruku a obuv na nohy! Priveďte vykŕmené teľa a zabite ho. Jedzme a veselo hodujme, lebo tento môj syn bol mŕtvy, a ožil, bol stratený, a našiel sa. A začali hodovať.

     Jeho starší syn bol práve na poli. Keď sa vracal a približoval sa k domu, počul hudbu a tanec. Zavolal si jedného zo sluhov, a pýtal sa, čo sa deje. Ten mu povedal: Prišiel tvoj brat a tvoj otec zabil vykŕmené teľa, lebo sa mu vrátil zdravý. On sa však nahneval a nechcel vojsť. Vyšiel teda otec a začal ho prosiť. Ale on odpovedal otcovi: „Už toľko rokov ti slúžim a nikdy som neprestúpil tvoj príkaz, a mne si nikdy nedal ani kozliatko, aby som sa zabavil so svojimi priateľmi. No keď prišiel tento tvoj syn, čo ti prehýril majetok s neviestkami, pre neho si zabil vykŕmené teľa. On mu nato povedal: Syn môj, ty si stále so mnou a všetko čo ja mám, je tvoje. Ale patrilo sa hodovať a radovať sa, lebo tento tvoj brat bol mŕtvy, a ožil, bol stratený, a našiel sa.“

     Po tomto citáte páter András takto rozjímal: O aké synovstvo sa jednalo predtým a o akého sluhu sa jedná teraz? Každý sa zmení v tomto podobenstve, len Otec nie. On je milosrdný a láskavý. Ako nebeský Otec, ktorý pribehne aj ku nám. Dovolí nám, aby sme premárnili naše dedičstvo, našu spásu, ale vo svätej spovedi nás láskavo objíme, je k nám milosrdný a milujúci. V každej svätej spovedi sa opakuje prípad márnotratného syna.

     Položme si otázku. Čo je viac, čo je ťažšie? Milovať dobrého, pracovitého syna, alebo odpúšťajúc objať syna, ktorý žil nemorálnym životom, ale sa vrátil domov. Viem ja takého človeka milovať a  objať?  Náš  Boh je ale dobrotivý a každého miluje. Otca nezaujímalo, že čo robil jeho syn, bol rád, že sa vrátil domov. Možno ho viac bolelo to, čo druhý syn, ktorý doma zostal – povedal. Neláska a závisť odlúčia dušu od Boha. Slová vedia byť zbraňou a raniť toho druhého.

     Márnotratný syn privedie do hanby seba, ale aj svoju rodinu, svoju česť. Vtedy zistí, čo znamená slovo domov, keď zažije aj horší život, ďaleko od svojho otca.

     Ten druhý, ktorý doma pracoval, stal sa sebeckým a ocitol sa v priepasti nelásky. Obidve situácie znamenajú životnú tragédiu.

      V takejto situácii márnotratného syna sme aj my, keď zhrešíme a zďaľujeme sa nebeskému Otcovi. Vo svätej spovedi sa môžeme vrátiť domov, kde náš milosrdný a milujúci Otec objíme a odpúšťa. Stačí s vierou a dôverou kráčať na ceste obrátenia sa k pánu Bohu. Z otcovského srdca nášho Pána len človek vie vylúčiť seba, Pán nás nikdy nepošle preč. Pán Ježiš preto prišiel, aby liečil ľudí. Márnotratný syn sa stal nádenníkom, sám seba prenajal na prácu sluhu a tým sa stal sluhom.

Kto sa otočí chrbtom Otcovi a len za svojou hlavou kráča, čoskoro zablúdi a stane sa sluhom sveta a hriechu.

     V čom spočívala tragédia druhého syna, ktorý doma pracoval? Nuž, v neláske a v neochote odpúšťať. Pán Ježiš v ďalšom podobenstve nás takto učí: „Milujte svojich nepriateľov, modlite sa za nich, žehnajte im a nepreklínajte ich! „On hovorí: Nehnevaj sa – miluj!

    Márnotratný syn si vyžiadal svoje dedičstvo, bohatý bol a odišiel do sveta za lepším životom. Do kedy to trvalo? Kým mal peniaze, potom aj „priateľov“ stratil. Bohužiaľ aj dnes je to platné, že ľudské vzťahy veľakrát sú založené na záujmoch, a nie na srdcových citoch, na láske. Základom ozajstného priateľstva je vždy láska, dôvera a vernosť.

     Apoštol Pavol tak hovorí: „Žime tak, ako keby sme nič nemali a predsa všetko majú.“

Vnútorné bohatstvo, ktoré od pána Boha dostaneme, ľudia nevedia zobrať. Dvojaké bohatstvo existuje: materiálne a duchovné. To prvé môžu zobrať ľudia, ale to druhé nie.

     Boli ľudia, ktorí aj v gulagoch si zachovali svoju ľudskú dôstojnosť a človečenstvo. Márnotratný syn darmo bol začas bohatý, aj tak stratil svojich priateľov, lebo ešte nebol zrelý na život. Aj svätý otec František v jednom svojom prejave sa takto pýtal: Čo robíte s týmto svetom a v tomto svete?

Svätý Ján Pavol II. zase „chcel ochrániť ľudí samých pred sebou.“

     Márnotratný syn vtedy dozrel, keď sa do úzkych dostal. Ale ani jeho brat, ktorý doma žil a lopotil, nežil správne. Vždy len pracoval a majetok zhromažďoval, ale čo nadobudol si neužil. Všetko čo dostaneme od pána Boha, treba múdro zadeliť, podeliť sa aj s inými a dôstojne žiť svoj život. Keď náš život podľa Božích prikázaní žijeme, budeme spokojní a šťastní. A keď sa stane, že sa vzdialime z tejto cesty, s dôverou sa vráťme vo svätej spovedi k Otcovi. Tešme sa tomu srdcu, ktoré nás nesmierne miluje.

     Náš duchovný deň po krátkom agapé sme pokračovali v kostole o 15 hodine. Pod vedením pátra Tomáša, nášho lučenského kaplána sme sa pomodlili Korunku milosrdenstva. Táto modlitba bola ukončená požehnaním Oltárnou sviatosťou. Ďalší čas sme mohli vyplniť svätou spoveďou a duchovnou rozpravou.

     Najsvätejšiu obetu – svätú omšu o 17 hodine páter András a páter Tomáš spoločne celebrovali v mestskom kostole „Navštívenia Márie u Alžbety“ – za  hojnej účasti veriacich. Na tomto Veľkopôstnom duchovnom dni okrem Lučenčanov sa zúčastnili veriaci aj z Fiľakova, z Radzoviec, z Kalondy, z Panických Draviec, z Boľkoviec, z Hajnáčky a z Belinej.

     Ďakujeme nášmu duchovnému otcovi Tomášovi Magovi, kaplánovi v Lučenci, za usporiadanie a zorganizovanie tohto pekného dňa a pravdaže predovšetkým nášmu Pánovi za mnoho krásnych duchovných zážitkov.

Zaznamenala: Klára Dzijáková, Lučenec

Nagyböjti lelki nap Losoncon

     A nagyböjti idő elején járunk. Ez a felkészülés, magatartásaink átértékelésének az ideje.  Mi Losoncon 2019. március 9-én lelki napot tartottunk – pontosan ezzel a céllal.

     Kissé visszavonulva a világtól, Varga András esperes atya, salgótarjáni plébános úr elmélkedéseit, magyarázatát hallgatva mindenki elgondolkodhatott saját életén, a jó Istenhez való viszonyán.

     Rövid bevezető után, mikor kis életrajzzal bemutatkozott az atya, képekben láthattuk a Vasgyári templom és Rendház tatarozását követő felszentelést, amely ez év március 7-én volt. 1932-ben telepedtek le a ferencesek Salgótarjánban, ők építették ezt a rendházat, itt miséztek.

     Ezután András atya felolvasta azt a szentírási részletet, ahol Lukács evangéliumának 15. fejezetében a 11. verstől a 32. versig Jézus a tékozló fiúról szóló példabeszédét mondja el.  Elmondta, hogy Gyökössy Endre református lelkész szerint kellene egy helyet építeni, ahol különféle felekezetű, nemzetiségű, bőrszínű lelkészek különféle felekezetű, nemzetiségű és bőrszínű embereknek állandóan ezt olvasnák fel. A tékozló fiúról és az otthonmaradt fiúról.

     Mit jelent a tékozló és a szolgaság? Az a fiú, aki otthon léha volt, unatkozott, mert minden munkát a testvére végzett el, gondolt egyet, a saját feje után ment, kikérte apjától örökségét és elhagyta az atyai házat. A világban azonban bűnös dolgokra költötte vagyonát, azt elvesztve barátai is elhagyták. Zsidó létére disznókat őrzött, de még azok ételéből sem adtak neki enni. A legalacsonyabb sorsra jutott.

     „Ekkor magába szállt és azt mondta: Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, elmegyek apámhoz és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem! Föl is kerekedett és elment apjához.

     Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.“ Az apa azonban azt mondta szolgáinak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett és megtaláltatott. Azután elkezdtek vigadozni.

     Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és a táncot. Odahívott egyet a szolgák közül és megkérdezte mi történt. Az így válaszolt neki: Megjött az öcséd és apád levágta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza. Arra ez megharagudott és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte.  Ő azonban azt mondta apjának: Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha még nem szegtem meg parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonát parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút. Ő azonban azt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett és megtaláltatott.“

     Micsoda fiúság volt azelőtt és micsoda szolgaság az, amiről szó van. Mindenki megváltozik a példabeszédben – csak az Atya nem. Ő, aki irgalmas és kimegy a másik elé.   Most is, nekünk is megengedi, hogy eltékozoljuk fiúságunkat és a bűn szolgaságába lépjünk. Tegyük fel a kérdést: Mi több? Egy jóságos, dolgos fiút szeretni, vagy egy lezüllöttet, aki visszatér. Tudom-e az ilyet szeretni, lelkemre ölelni? Ám a jóságos Isten mindenkit szeretettel vár, az ő szeretete sohasem nincs öröm, visszavárás nélkül. Az atyát nem érdekelte, mit tett a rossz fia, fontos hogy hazatért. Jobban fájt talán neki az, amit a másik mondott. A szeretetlenség, az irigység bűne eltávolítja a lelket Istentől. Fegyverek tudnak lenni a szavak. A tékozló fiú lejáratja magát, családját, becsületét, akkor tudja meg mi az otthon, mikor rosszra fordul a sorsa, távol a szülői háztól.

     A másik, az otthonmaradt, az önzés, a szeretetlenség csapdájába esett. Mindkettő tragédia.

     Így vagyunk mi is, mikor ezeket a bűnöket elkövetjük, de minden szentgyónásban a tékozló fiú esete ismétlődik meg, mikor is az irgalmas, szerető atya a keblére fogad minket és szeretettel megbocsát. Csak a megtérés útját kell járnunk, hogy Vele legyünk.   

     Az Isten atyai szívéből csak az ember tudja magát kizárni. Isten sohasem zár ki senkit. Jézus azért jött, hogy gyógyítsa az embereket.  Mi a szolgaság?  A fiú bérmunkás lett, önmagának a bérbeadásával kiszolgáltatott lett. Aki hátat fordít az Atyának és a maga feje után megy, hamarosan eltéved és a világ, a bűn szolgája lesz.

     A szeretet nélküli, makacs meg nem bocsátásban van a tragédiája, szolgasága – a másik fiúnak. Jézus példabeszédében így tanít: „Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok értük, áldjátok őket, ne átkozzátok.“  Ne haragudj – szeress!

     A tékozló fiú kikérte örökségét, gazdag volt és nekiindult, hogy jó életet készítsen magának. Otthon mindent az idősebb testvér csinált. Ám meddig tartott ez?  Amíg a vagyonát bűnös módon elpazarolta, utána a „barátai“ is elhagyták. A barátság sohasem a pénzen alapul, hanem a hűségen és a szereteten. Sajnos az emberi kapcsolatok nem a szív, hanem az érdekek alapján köttetnek.

     Pál apostol ezt mondja: „Úgy éljünk, mint akinek semmije sincs, mégis mindenük megvan.“

A belső gazdagságot, amelyet Istentől kapunk, azt az emberek nem tudják elvenni. A gulagokban is voltak, akik emberek tudtak maradni, megőrizték emberi méltóságukat.

     A tékozló fiú hiába volt gazdag, a barátait is elvesztette. Mert még éretlen volt az életre.

     Ferenc pápa is ezt kérdezte egyik beszédében: „Mit tesztek ezzel a világgal?“

     Szent II. János-Pál pápa pedig „megvédeni akarta az embert önmagától.“

A tékozló fiú akkor fogta fel, akkor érett meg, mikor bajba jutott. De az otthonmaradt testvér is csak robotolt, gyűjtötte a vagyont, de nem élte az életet, nem élt helyesen.  A jó Isten amit nekünk ad, azt osszuk be és használjuk. Ha életünket Isten parancsai szerint éljük, akkor megelégedettek és boldogok leszünk. Amikor pedig megtörténik, hogy eltávolodunk Tőle, ne féljünk hozzá bizalommal visszatérni – a szentgyónásban. Mindig örüljünk ennek az Atyai szívnek, mely minket annyira szeret.

     Lelki napunkat kis agapé után a templomban folytattuk, ahol Tamás atya vezetésével 15 órakor elimádkoztuk az irgalmasság rózsafüzérét. Ezt szentségi áldással zártuk. A további időt szentgyónásra, lelki beszélgetésekre fordítottuk, egészen a szentmiséig. A legszentebb áldozatot, Nagyböjt első vasárnapjának vigíliáján András atya és Tamás atya együtt mutatták be a losonci Belvárosi templomban – a hívek sokasága előtt. A nagyböjti lelki napon részt vettek a losonciakon kívül Fülekről, Ragyolcról, Kalondáról, Panyidarócból és Bolykról is.

     Köszönjük lelki atyánknak, Mag Tamás losonci káplánnak e szép és tartalmas nap megszervezését és persze mindenekelőtt az Úrnak a sok szép lelki élményt.

Lejegyezte: Dziják Klára, Losonc

Fotográfie vo FOTOGALÉRI  (klikni na obrázok):